Bond műhelymunka

A szituáció logikája
Gyakorlatközpontú bevezető Edward Bond színházelméletébe, két darabjának próbáin keresztül

A nagy érdeklődésre való tekintettel pót-időpontokat hirdettünk meg: február 24-én és március16-án a Káva Kulturális Műhely színháztermében (MU Színház) ismételjük meg a műhelymunkát!

Edward Bond, a kortárs drámairodalom egyik meghatározó alakja több mint ötven színdarabot írt. Emellett színházelméleti írásaiban új stratégiákat, új játékmódot kínál azért, hogy darabjai lehetővé tegyék a nézőknek, amiért Bond szerint a görögök eredetileg létrehozták a színház intézményét: az ember társadalmi lényként láthassa, érthesse meg önmagát.
A két próbanapon Bond elsőként bemutatott és utoljára bemutatott drámájának jeleneteivel kísérletezünk, hogy a gyakorlatot összekapcsoljuk az elmélettel, és egy újfajta színházi gondolkodás lehetőségeivel ismerkedjünk.
A műhelymunkát Bethlenfalvy Ádám vezeti.
Időpont:        Február 17, vasárnap, 10-16 óráig – Kinn vagyunk a vízből
                       Március 10, vasárnap, 10-16 óráig – Az él
Helyszín:         Krétakör Bázis, 1093, Budapest, Gönczy Pál u. 2. II./5.
Színházi munka iránt elkötelezett emberek részvételét várjuk!
Részvételi díj:   alkalmanként 500 forint, a jelképes összeg a program anyagköltségét fedezi.
A részvevők száma korlátozott (20 fő), regisztrálni a bethlenfalvy@insite-drama.eu címen lehet, név, társulat/műhely/szakmai tapasztalat megadásával.
A két darab:
Kinn vagyunk a vízből (Saved) – Az 1965-ös bemutató alaposan felkavarta az angol színházi életet. Olyan módon mutatta be a fiatalok céltalan életét és az erőszak látható és rejtett megnyilvánulásait, amely nagy hatással volt a drámairodalom későbbi alakulására. Bond maga azt mondja róla, hogy a darab „szinte felelőtlenül optimista”. Az angol színházi cenzúra eltörlését összekapcsolják a darab bemutatásával.
A darab az Edward Bond: A pápa lakodalma (Európa Kiadó: 1976) c. kötetben olvasható magyarul.
Az él (The Edge) – Bond 2012-ben bemutatott darabja a Big Brumnak írt darabok közül a kilencedik. A dráma egy otthonról a világ túlfelére menekülni próbáló fiatal helyzetét járja körbe. Bond színházi nevelési társulatoknak írt drámái közül a legfrissebb darab, amiben az általa használt konvenciók, stratégiák jól láthatóan megjelennek.
A darab még nem jelent meg magyar fordításban, a műhelymunkára regisztrálók elektronikus példányt kapnak.
Bethlenfalvy Ádáma Big Brum Theatre in Education Company-nál színészként dolgozva ismerkedett meg mélyebben Bond színházelméletével, ahol a szerző aktív szerepet vállal a társulatnak írt darabjainak próbáin. A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ munkatársaként rendezőként és fordítóként is dolgozott Bond darabjain. Jelenleg Bond színházának drámapedagógiai adaptálásról írja doktoriját a Birmingham City Universityn.
Az InSite Drama-t elsősorban nemzetközi színházi és drámapedagógiai projektek megvalósítására hoztuk létre. Meglátásunk szerint napjaink gazdasági válságának hátterében valójában kultúráink krízise áll, ami kihatással van mind értékrendünkre, mind világlátásunkra, mind a közösségi és társadalmi elköteleződésünkre is. Hiszünk abban, hogy a dráma hatékony eszköz, aminek segítségével az elköteleződés erősítésén keresztül vizsgálhatjuk ezt a folyamatot, és hatással lehetünk rá – nem csak Magyarországon, hanem Európa vagy a világ bármely kultúrájában is.
Köszönjük a Krétakörnek, hogy a helyszínt térítésmentesen rendelkezésünkre bocsátotta!