Évad értékelés

Kispad – Tóth Ridovics Máté fotója

Termékeny évadot zár az InSite. Megjelent a magyarországi színházi nevelést feltérképező kutatás eredményét bemutató könyvünk. Munkánk iránti érdeklődést az is mutatja, hogy számtalan szakmai konferencián ismertette Cziboly Ádám a kutatás eredményeit, és elemezte a színházi nevelés különböző aspektusait. Részt vettünk a Katona József Színház által rendezett Rendszerező c. színházpedagógiai konferencián, a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházi nevelési konferenciáján, a Káva Kulturális Műhely által szervezett fórum’14-en, és a Kerekasztal Mai Mesék konferenciáján. A Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé szervezőivel együttműködésben vett részt az InSite a NeCsakNézz konferencia megvalósításában.

2014 májusában mutattuk be a Trafóval koprodukcióban Kispad című komplex színházi nevelési előadásunkat. Az előadás a Bánkitó Fesztiválon lesz látható július 17-én.

Június közepén pedig egy háromnapos színházi nevelési tréninget tartottunk a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház színészeinek és munkatársainak.

Az InSite alapítói más szervezetek munkájában is közreműködtek. Bethlenfalvy Ádám az Örkény Színház ifjúsági programjában vett részt a Gyerekek című Bond darab feldolgozásán, közreműködött a Trafó Gondolat Generátor programjában, és a Krétakör Szabadiskola programjának volt szakmai vezetője. Cziboly Ádám többek között a Tantermi Színházi Szemlének volt zsűritagja, és 2014 márciusától a Színház- és Filmművészeti Egyetem menedzserigazgatója. Emellett június 5-én védte meg a placebohatásról írt doktori disszertációját, és szerezte meg neurobiológiából a PhD fokozatot.

Az év egyik fénypontja volt még Bethlenfalvy Iván születése is. Czibolyék második fiát novemberre várjuk.
Éljen a nyár!