Az Insite Drama és a Káva Színház közös szervezésében
Amikor a drámában – a felszínt elhagyva – messzebb akarunk jutni az egyértelmű dolgoknál, akkor a gyakorlati munkát érdemes kérdésekkel megnyitni. De ezt sokszor nem is annyira könnyű megvalósítani, mint gondolnánk. Amellett, hogy kutató, alkotó elmére van szükség ahhoz, hogy a lényegi kérdéseket felismerjük, megfelelő készségek és struktúrák is segíthetik a munkánkat. Annak érdekében, hogy ne céltalanul kalandozzunk kérdéseinkkel, fontos megtalálnunk azt, ami vizsgálódásunk középpontjában áll.
A beszélgetések facilitálása a legkevésbé tervezhető része egy drámamunkának, mindig az adott pillanatban, az adott csoporttal kell megtalálni a megfelelő kérdéseket. Ebben a gyakorlatközpontú workshopban a színházi nevelés és a drámatanítás egyik legizgalmasabb kérdését, a facilitálást járjuk körbe.
A workshop mindazoknak ajánlott, akik a drámapedagógia és/vagy a színházi nevelés valamely műfajával, műfajaival a gyakorlatban foglalkoznak.
Chris Cooper
Chris Cooper több mint egy évtizeden keresztül vezette Nagy-Britannia legfontosabb színházi nevelési társulatát, a Big Brum Theatre in Education Company-t. Jelenleg szabadúszóként dolgozik Angliában és Európa számos országában. Jelentős szerepet játszik a színházi nevelés elterjedésében Kínában.
2008-tól az Accident Time Productions vezetője, 2009-től a kínai Drama Rainbow szaktanácsadója, 2017-től társalapítója és nemzetközi vezetője a pekingi Jian Xue Cultural & Education Institute-nak. 1989 óta több, mint 23 országban vezetett kurzusokat, írt, rendezett, konferenciákon adott elő; tanított többek közt Dublinban, Bergenben, Sanghaiban, Athénban és Budapesten is.
Tudnivalók:
- Időpont: 2022. december 7. / 16.00-20.00
- Helyszín: Káva Műhely (1117 Budapest, Kőrösy József utca 17.)
- A workshop angol nyelven, de magyar nyelvű szinkrontolmácsolással valósul meg.
Tolmács: Bethlenfalvy Ádám - Részvételi díj: 5000 Ft. / fő, melyet az alábbi bankszámlára lehet befizetni: Erste Bank Zrt. 11991102-02181020. A közleménybe írd be: NÉV + Chris Cooper WS 2022) A jelentkezés kizárólag az online regisztrációs lap kitöltésével és a részvételi díj befizetésével válik véglegessé.
- A workshop maximált résztvevői létszáma: 30 fő (jelentkezési sorrend alapján)