Vélemények

Visszajelzések óvodapedagógusoktól: 

Kiskunhalasról, a Napocska csoportból:

Ezúton is szeretnénk megköszönni azt a hihetetlen nagy élményt, amiben 2017. február 9-én délelőtt volt részünk. Bethlenfalvy Ádám és Nyári Arnold előadásában láthattuk Az óriás ölelése című darabot.

Egy óvodába sokféle színház ellátogat, de olyat, amit ezen a napon élhettünk át, még nem tapasztaltunk. Amikor az előadás szinte belépett az intim szféránkba, nem tudtunk kívülállóként maradni, a mese beszippantott minket. A gyerekek tudták előre, hogy színház érkezik hozzánk, de annyira meglepődtek a rendhagyó műsor életszerűségén, hogy suttogva kérdezgették tőlem: – Enikő néni ez akkor a színház? Vagy nem? Nagyon meglepődtek és egyben kíváncsiak voltak.

Amikor egyedül maradtunk az előadás után, még sokáig nagyon lelkesek voltak, sokáig hatott rájuk az, amit átéltek. Többen is az asztalhoz mentek és legoból Jancsit és óriást készítettek. Mikor ebéd után ágyban voltak és megkérdeztem, hogy mi tetszett a legjobban, azt mondta egy kisfiú: Jancsi, mert olyan szép volt! Számomra meglepő, hogy óvó néniként igyekszünk élethű, kedves, dekoratív eszközökkel megragadni a gyerekek figyelmét. Drága bábokat vásárolunk vagy készítünk. Most pedig azt láttam, hogy a szemétből, hulladékból készített bábok sokkal könnyebben elérték a hatást. A színészek játéka színvonalas és nagy bátorságra vall, hogy a darab végén maguk a gyerekek írhatják meg a mese befejezését. 25 óvodás gyermeket irányítani, figyelmüket, hangerejüket mederben tartani nem kis feladat. Nem csak a gyerekeknek, nekünk felnőtteknek is tanulságos volt a történet, csak mi más szemszögből ragadtuk meg a lényeget.

Délután, amikor mentek haza a gyerekek, sorra ürítették ki a rajzaikat tartó dobozt és vitték haza a tartalmát. Az előadás része volt, hogy a kukások ezeket is el akarták vinni, mert úgy gondolták szemét. Talán Laci bácsi mondta, hogy a papír fecnik úgyis a kukába kötnek ki. Az egyik kislány szépen kiválogatta a rajzait mielőtt haza ment, és még ott az oviba kidobta a kukába a kisebb papírokat, mert „Óvó néni tudod, a papír fecnik úgyis a kukába kötnek ki.”

Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek az élménynek, és kívánjuk, hogy amit a színészek ilyen hitelesen tudnak önmagukból adni, az legyen nyereséggé valamilyen más formában az életükben. A kiskunhalasi Gólyafészek Óvoda Napocska csoportosai nevében Bazsa Enikő

Budapesti Kerekerdő óvodából: 

Először is szívből gratulálok az ötlethez és az előadáshoz is. Ez a fajta improvizatív színház nagy felkészültséget igényel, ami megvolt mindkét előadóban. Én a magam részéről remekül szórakoztam, jókat nevettem a humoros fordulatokon és azt láttam, hogy a kicsiktől (3-4 évesek) a nagyokig (6-7 évesek) egyaránt lekötötte a figyelmét a gyerekeknek. Nem kis dolog három-négy éves gyerekek figyelmét egy órán keresztül fenntartani. Szinte azt mondanám, hogy képtelenség, de itt és most ez sikerült. Minden elismerésem ezért az Önöké!

Nagyon jó ötlet volt a keretjáték és az abba ágyazott – népmese szerkezetű, de a gyerekek mai életéhez közel hozott – mese. Minden báb, eszköz, helyszín olyan szelektív hulladékból készült, ami a gyermekek környezetében is nap, mint nap előfordul. Az eszközök a maguk egyszerűségében remekül jelenítették meg a szereplőket, a helyszíneket. Arra tanították a gyerekeket, hogy nem minden szemét, ami hulladék, hiszen sok minden készíthető még ezekből az eldobott csomagolóanyagokból, háztartási eszközökből.
Önök előadása remek eszköz a mi nevelőmunkánk mellett. Ezt az előadást én mindenképpen nagycsoportos óvodás és kisiskolás gyermekeknek ajánlanám a téma és az interaktív előadásmód okán.
Budapest, 2016. április 1.
Köszönettel gratulálok: Kappeller Zsuzsanna óvodapedagógus

A látott előadás során sokféle érzelmet mutattak be a gyerekeknek a játékos szituáció során. Nagyon jó volt a metakommunikációjuk. A gyerekek figyelmét végig fenntartották, építettek a gyerekek jelzéseire. Ismereteket közvetítettek a környezetvédelem vonatkozásában. A humor is végig jelen volt.
Köszönjük szépen a tartalmas, élményekkel teli mesét, játékot.
Szívből gratulálunk:
Szőke Kinga- Molnár Pálné óvodapedagógusok (pillangó csoport)

Nagyon szerencsések vagyunk, hiszen a Mi csoportunk gyerekeinek ebben a fantasztikus élményben része lehetett! Izgatottan vártuk, hogyan reagálnak majd a gyerekeink, bár abban biztosak voltunk mindketten, hogy élvezettel hallgatják majd a mesét. Gyakran mesélünk, vetítünk nekik, színházba, koncertre járunk, érdeklődőek és nyitottak az új dolgokra, jó megfigyelők, s képesek hosszantartó ideig figyelni.
Örömmel tapasztaltuk, hogy a nagyok mellett a kicsinyeink is aktív részesei voltak a közös játéknak, hiszen az első perctől „Bence, és Laci bácsi” képesek voltatok bizalomteli kapcsolatot kialakítani velük. Színes egyéniségetekkel igyekeztetek a gyerekeket cselekvőként, közreműködőként bevonni a játékba, mesébe.
A mai délelőtti játék, mese, színházi előadás, kiválóan fejlesztette az irodalom,és a színház iránti fogékonyságukat. Miközben hallgattunk és láttunk benneteket, figyeltük gyerekeink reakcióit, jó volt megtapasztalni milyen pontosan fejezik ki magukat, mennyire érzékenyek szociálisan, együtt éreznek „Laci bácsival”.
Csoportunk vegyes életkorú gyermekekből alkot egységet, 4 kiscsoportos, 4 középsős, és 10 nagycsoportos volt jelen ezen a délelőttön. Könnyedén léptek ki a játéktevékenységből, és csatlakoztak hozzátok játszani, mesét hallgatni, némelyek szájtátva követték a történetet, koncentráltan egészen a végéig együtt volt a csoport minden tagja veletek, egy kiscsoportos kislány kivételével (aki minden „idegentől” fél). Örömmel mondhatjuk, a gyerekeink és mi magunk is jól szórakoztunk, nevettünk, kitűnő élménnyel lettünk gazdagabbak. Láthatóvá vált, hogy gyerekeink ismerik, követték metakommunikációs jelzéseiteket, s érezhetően átérezték a feszültségteli pillanatokat, s nagyon aktívan igyekeztek megoldást találni „Laci bácsi” problémájára, s nagy örömmel segítettek „Bencének” akit megszerettek, mert kedves és vicces volt „Laci bácsival”. A mesében végig mindkettőtök hangszínnel és hangerővel való játékát is jól érzékelték, ahogyan láttuk átérezték a drámai pillanatot, és értették a humort is.
Mi mindketten javasoljuk óvodás csoportosoknak is, s saját csoportunkat nézve Vegyes életkorú csoportnak is tökéletesen beilleszthető a mindennapi életébe.
Gratulálunk és köszönjük az ÉLMÉNYT!
Juhász Zsuzsanna & Nyitrai Rita (méhecske csoportos Óvónénik)
Budapest, 2016. március.29

A Kerekerdő Óvoda (Budapest,IX. kerület, Vágóhíd utca 35-37.) Méhecske csoportjában 2016. március 31.-én látott előadásról alkotott vélemények.