Ilyen volt a FLAIR zárókonferenciája Berlinben

Berlinbe való érkezésünkkor a város egyszerre nyitottnak és kihívásokkal telinek tűnt: széles sugárutak, rétegzett történelem, látható egyenlőtlenségek a turisztikai központtól távol eső negyedekben. Olyan utcákon sétáltunk, ahol a modern üvegtornyok találkoztak a régebbi bérházakkal, ahol a tömegközlekedés kötötte össze a különböző kerületeket, és ahol a közterek törékeny lélegzetvételnyi teret kínáltak a különbözőségek közötti találkozásoknak.

Ugyanakkor nyomást is éreztünk: emelkedő bérleti díjak, új fejlesztések, amelyek elvágták az idősebb közösségeket, és bizonyos negyedek, ahol a mindennapi élet a gazdasági nyomás alatt tompának tűnt.

A Frauenzentrum Marie e.V.-ben (egy női oktatási és tanácsadó központ Berlin lakóövezetében) rendeztük meg fórumszínházi foglalkozásainkat. A budapesti, firenzei és szkopjei látogatásainkból merített jeleneteket felhasználva dramatizáltuk a kirekesztés, a hang és a rugalmasság pillanatait. A közönség tagjai szerepeket öltöttek magukra, alternatív utakat javasolva a hovatartozás, a dzsentrifikáció, a szegregáció vagy a társadalmi elidegenedés konfliktusaiban. A központ intim, biztonságos környezete lehetővé tette a sűrű, őszinte beszélgetéseket. A város rétegei beszivárogtak: a résztvevők beszéltek arról a kerületről, ahol éltek, a vonatokról, melyeken közlekedtek, a periférikus területeket elérő vagy el nem érő szolgáltatásokról. Ezzel párhuzamosan bemutattuk az utazásainkból összeállított fotókiállításunkat is. A képek – keskeny sikátorok, zsúfolt terek, marginalizált sarkok – a központ falain lógtak, és gondolkodásra kérték a látogatókat. Abban a pillanatban Berlin FLAIR projektje kevésbé tűnt látképnek, mint inkább választási lehetőségek és törések hálózatának, és a projekt hangsúlyozta, hogy a befogadást nem a város adja, hanem nap mint nap megvalósítja azokat a lehetőségeket, ahogyan az emberek igényt tartanak rá, vitatják és átalakítják a városi teret.

Lilla, Bogi, Róza & Gabi