Ragadjuk meg a jövőt!

A Site B csoport (Kostas Amoiropoulos (Görögország és Norvégia), Bethlenfalvy Ádám (Magyarország), Chris Cooper (Egyesült Királyság és Kína), David Davis (Egyesült Királyság) és Cao Xi (Kína)) szeretettel meghívja Önt, hogy csatlakozzon kezdeményezésünkhöz, ami a lenti állásfoglalásunkat kibontó online webináriummal indul. Azt kezdeményezzük, hogy hozzunk létre olyan pedagógusokból, drámatanárokból és tanító művészekből álló közösséget, amely felkészültebben tud reagálni arra a világra, amelyben élünk, és a közvetlenül előttünk álló jövőre.  Minden részt vevő országban az adott ország nyelvén szervezünk szemináriumokat, hogy újragondoljuk és újrafókuszáljuk dráma- és színházpedagógiai munkánkat. Célunk továbbá egy olyan hírlevél létrehozása, amelyhez bárki hozzájárulhat, aki csatlakozik hozzánk, valamint egy online platform megalapítása. A milliárdosok és a hamarosan billiomossá válók a saját – végső soron katasztrofális – érdekeik mentén formálják a jövőt. Naomi Klein szavaival élve az „végidők fasizmusa” felé tartunk. Ez egy olyan fasizmus, amely nem kínál jövőt, csak a szupergazdagok vagyonának gyarapítását szolgáló alávetettséget. Mi azt valljuk, hogy a dráma művészetén keresztül, fiatalokkal együttműködve kell visszakövetelnünk a jövőt!

Az érzés vezessen tovább! Állásfoglalás a drámapedagógiáért a válság korában

Egy olyan korszakban, amelyet politikai szélsőségek, ökológiai összeomlás, tömeges kényszermigráció és a technológia mindent átszövő térnyerése jellemez, világunk az értékek és az emberi kapcsolatok példátlan válságát éli át. Az affektus – az a képességünk, hogy érezzünk, hogy megérintsen bennünket a világ, hogy zsigerileg reagáljunk rá – egyszerre válik kihasználttá, elnyomottá, félreirányítottá, illetve mechanikus, piacosított pótlékokkal helyettesítetté. Ebben a kontextusban sürgetjük, hogy tekintsük az affektust az emberi tudat, az emberi cselekvőképesség és az emberi nevelés kiindulópontjaként, és különösen azt, hogy az affektust ismét a dráma- és színházpedagógia középpontjába állítsuk.

A politikai térben az affektust a szélsőjobboldali mozgalmak fegyverként használják, mert felismerik erejét a valahová tartozás, az egység és az identitás megteremtésében – még ha ezek gyűlöletre és félelemre épülnek is. „Zárják börtönbe!”, „Küldjék vissza őket!”, „Tegyük újra naggyá Amerikát!” – ezek mindenekelőtt affektív beavatkozások, és csak másodsorban ideológiai állítások. Ugyanígy a társadalmi és ökológiai rendszerek felgyorsult összeomlása mély érzelmi állapotokat – pánikot, gyászt, dühöt, tehetetlenséget – idéz elő, amelyek a politikai tudatot már a racionális gondolkodás előtt formálják.

A gyerekek és fiatalok ökológiai szorongás, politikai bizonytalanság, gazdasági kiszolgáltatottság és algoritmusok által közvetített érzelmi élet közegében nőnek fel. Érzéseiket folyamatosan ingerlik, árucikké teszik, torzítják és irányítják olyan platformok, amelyek a gyorsaságot, a félelmet, a felháborodást, a performativitást és a konformitást jutalmazzák. Eközben egyre szűkülnek azok a terek, ahol lassú, testileg megélt, kapcsolati alapú érzelmi kutatkodás történhet.

Ebben a helyzetben a dráma- és színházpedagógia nem pusztán művészeti forma vagy tanítási eszköz, hanem politikai és etikai tett: elköteleződés az emberivé formáló tudatosság ápolása mellett egy olyan korban, amikor a globális rendszerek a tompultságot, a figyelemelterelést és az embertelenséget erősítik. A résztvevők érzelmi életével fikcionális kontextuson keresztül való mély munka ellenállhat a neoliberális kultúra és a mesterséges intelligencia által vezérelt megismerés leegyszerűsítő hatásainak, és nyitva tarthatja az autentikus emberi jelenlét és szolidaritás terét.

E korszak szélsőségességét – az összeomlás, a válság és ugyanakkor a lehetőség idejét – senki sem éli meg intenzívebben, mint azok a gyerekek és fiatalok, akiknek jövőjét feláldozták a rövid távú profittermelés és az elit 1%-ának vagyonfelhalmozása érdekében. Felelősségünk, hogy munkánkon keresztül segítsük őket helyzetük értelmezésében. Ehhez vissza kell találnunk az érzés központi szerepéhez: nem mint öncélú érzelgősséget, hanem mint ellenállást; nem mint törékenységet, hanem mint a tudat alapját; nem mint magánérzelmet, hanem mint a kollektív cselekvés és társadalmi remény alapját. Az autentikus affektív tapasztalatra épülő dráma- és színházpedagógia az egyik legerőteljesebb eszköz lehet emberi mivoltunk megújítására egy olyan világban, amelynek erre sürgetően szüksége van.

A dráma- és színházpedagógusok részesei a fenntartható emberi jövőért folytatott globális küzdelemnek. Az affektív tudatosság ápolásával a dráma hozzájárul a nihilizmus, az elszakítottság, a gyűlölet és a politikai manipuláció elleni szélesebb körű harchoz.

E fejleményekkel szemben e nyilatkozat a dráma- és színházpedagógiát kulcsfontosságú térként határozza meg az affektus művelésére, elmélyítésére és humanizálására. A nyilatkozat kijelenti:

• Az affektus a tudat alapja.

Az érzés megelőzi a gondolkodást, és megalapozza az etikus, reflektív és felelős emberi cselekvés lehetőségét.

• A drámának vállaltan és nyíltan az affektust kell előtérbe helyeznie.

A dráma az átgondolt érzés művészete – nem az érzésről való gondolkodás, hanem az érzés testileg, kapcsolati módon és jelentéssel telítetten való megélése.

• Az ember érzelmi élete kulturálisan formált, és etikai gondozást igényel.

A dráma ritka pedagógiai környezetet kínál, ahol a társas érzelmek – együttérzés, felháborodás, gyász, szolidaritás – feltárhatók és kibővíthetők.

• A művészetek nélkülözhetetlenek a kortárs társadalom dehumanizáló folyamataival szembeni ellenállásban.

A mesterséges intelligencia által közvetített megismerés térnyerésével és a kifejező művészetek visszaszorulásával szemben a dráma az emberi alkotó részvétel szükségességét hirdeti.

Amennyiben szeretne tájékoztatást kapni az állásfoglaláshoz kapcsolódó webináriumról, a jövőbeni szemináriumokról és a közös munkáról, kérjük, itt regisztráljon!