Kispad Debrecenben
Június 8-án 19:00 órától a debreceni Csokonai Színház stúdiótermében lesz a Kispad.A kétórás programra szeretettel várunk minden érdeklődőt! Jegyek a…
Június 8-án 19:00 órától a debreceni Csokonai Színház stúdiótermében lesz a Kispad.A kétórás programra szeretettel várunk minden érdeklődőt! Jegyek a…
2017. jún. 6. 14:00-20:00, Benczúr Ház A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Az InSite Drama egyeztetés-sorozatot kezdeményezett a színházi…
Képek az előadásról Előadásfotók: Kiss Marcell Próbafotók
„A budapesti bemutató hozadéka azonban ehhez képest az elmozdulásban, a vándorlós lakásszínházi koncepcióban érhető tetten, ami azon túl, hogy jól…
Öt alkalommal játsszuk Víz/választó című vitaszínházi előadásunk, amely a klíma migráció problémáját vizsgálja a Trafóban. Az Artemisszió alapítvánnyal közösen készített…
2016 októberében Bergenben jártunk, négy TIE előadás és 2 prezentáció segítségével mutattuk be a magyar színházi nevelés egy szeletét. Egy…
„Csupa egyszerű tárgy és sok-sok ötlet teszi könnyeddé, játékossá és magától értetődően természetessé a mesét. Felnőtt fejjel is rácsodálkozik az…
Márciusban mutattuk be a projekt keretében létrehozott színházi nevelési előadást, amiről izgalmas kritikát írt a Színház.net számára Miklós Melánia. A…
Projektpartnerünk a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tantermi komplex színházi nevelési előadásként mutatja be a Rómeó és Júlia adaptációként létrehozott Verona…
Sárváron játszottuk az 50. Óriás ölelését a Sárvári Vármelléki Óvoda szakmai napján. Köszönjük a meghívást és az izgalmas beszélgetést!
A böngészési élmény fokozása, a forgalom elemzése, valamint a személyre szabott tartalmak vagy hirdetések megjelenítése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk. A “Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul a sütik használatához.