Sűrű évnek néz elébe az Insite Drama. A nyáron indult Akadimia projekt mellett két másik, az Európai Unió által finanszírozott együttműködésnek vagyunk részesei:
a FLAIR projektben német, észak-macedón és olasz partnereink vannak, akikkel a várost mint a közösségiség terepét vizsgáljuk. Nyár elején Budapest ad majd helyszínt az első közös találkozónak és terepmunkának.
Ahogy pedig már Facebook-oldalunkon is beszámoltunk róla, egy januári, dániai találkozóval kezdetét vette egy HORIZON partnerség, melybe a Társadalomtudományi Kutatóintézet szervezetünket hívta kulturális együttműködésre, hogy a 6-16 éves korosztály és közösségeik művészetpedagógiával való fejlesztésén és kutatásán dolgozzunk. A hároméves együttműködésben hat ország (Dánia, Spanyolország, Szlovénia, Németország, Lengyelország és hazánk) 1-1 egyeteme vagy kutatóintézete és az általuk a projektbe hívott kulturális alkotócsoportok vesznek részt.