Európai Uniós támogatást nyert el a DIVERSE projekt, melynek célja a demokratikus értékek és a sokféleség támogatása az iskolákban a kreatív drámán és a meséken keresztül).
A hat ország együttműködésében megvalósuló projekt fő célja a sokféleség kezelésének javítása az integrált oktatást megvalósító osztálytermekben, és az ott tanító tanárok támogatása képességeik fejlesztésében annak érdekében, hogy hatékonyan elősegítsék a különböző háttérből érkező tanulók fejlődését. A program általános iskolákra és középiskolákra egyaránt fókuszál.
A projekt a történetmeséléssel kapcsolatos három módszert: a DIE-t (dráma az oktatásban), a digitális mesemondást és a tündérmeséket használja arra a célra, hogy a tanulás érzelmi aspektusait, a bevándorló közösségekhez és a mainstream közösségekhez tartozó gyermekek közötti pozitív interakciókat, valamint a tanuláshoz köthető non-verbális kommunikációt fejlessze.
Célunk a három módszer adaptálása az integrált oktatásba, melyből a program során módszertani kézikönyv is készül.
A projekt elsődleges célcsoportja az integrált oktatásban résztvevő tanárok, valamint az ilyen iskolába járó diákok.
A projekt kétéves időszaka alatt alábbi szakaszokban fogunk dolgozni:
- módszertanfejlesztés (módszertani kézikönyv készül, hét nyelvre lefordítva)
- trénerek képzése
- tanárok képzése (tréningeken, valamint e-tananyag segítségével)
- osztálytermekben való használat elsajátítása
A projektben az alábbi országok szervezetei vesznek részt: Görögország, Spanyolország, Bulgária, Románia, Olaszország, Magyarország.
A projekt az Európai Unió Erasmus+ programjának keretében valósul meg.