Rólunk

INSITE LOGO faviconAz InSite Drama egy 2012-ben alapított szervezet, a magyar drámapedagógia két Európában ismert, meghatározó szereplője hívta életre. Célja, hogy nemzetközi együttműködésekben vizsgálja, a drámapedagógia milyen választ képes adni napjaink legégetőbb kríziseire és kihívásaira.

A társadalmi problémákra egyszerre tekintünk helyi, európai és globális kontextusban, és nemzetközi partnereinkkel közösen keressük a válaszokat. Meglátásunk szerint napjaink gazdasági válságának hátterében valójában a kultúráink krízise áll, ami kihatással van mind értékeinkre, mind a világlátásunkra, mind a közösségi és társadalmi elköteleződésünkre is.

Hiszünk abban, hogy a dráma hatékony eszköz, aminek segítségével az elköteleződés erősítésén keresztül megvizsgálhatjuk ezt a folyamatot, és hatással lehetünk rá – nem csak Magyarországon, hanem Európa vagy a világ bármely kultúrájában is.

Az InSite Drama fő tevékenységei:

  • Európai és globális drámapedagógiai témájú projektek kezdeményezése és koordinálása,
  • Színházpedagógia konzultációk, tréningek vezetése,
  • Iskolák számára társadalmi kérdések vizsgálatában színházi nevelési előadások és drámaprogramok tervezése és megtartása,
  • Nemzetközi relevanciával bíró, társadalmi változást előidéző programokban aktív közreműködés,
  • A drámapedagógia területén nemzeti és nemzetközi szintű képzések és kutatások kezdeményezése és levezetése.

A szervezet alapítói:

Adam Bethlenfalvy_kicsi.xnbakBethlenfalvy Ádám színész-drámatanár, 1998-2012 között a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ tagja, két évig a birminghami Big Brum TIE Co. színházi nevelési társulat drámatanára. Az Örkény Színház közösségi és ifjúsági programjának állandó munkatársa. A Károli Gáspár Református Egyetem tanára. Drámapedagógiai témájú PhD-ját a Birmingham City University-n végezte. Tanított számos iskolában, tanárképzésben és továbbképzésben, egyetemen és főiskolán, valamint több színjátszó csoportot vezetett már. Drámatanári tapasztalatai mellett projektvezetői készségei is jelentősek.

Cziboly Ádám pszichológus, kulturális menedzser és drámatanár. 1999-2011 között a Káva Kulturális Műhely vezetésében töltött be stratégiai szerepet, 2012-18 között az InSite Drama ügyvezetője, 2019-től assistant professor a Nyugat-Norvégiai Egyetemen Bergenben. Kezdeményezője és projektvezetője volt a DICE kutatásnak, ami 12 országban 111 programnál csaknem 4500 fiatal bevonásával vizsgálta a tanítási színház és dráma hatását a konyvbemutato 2017 10 26 106kulcskompetenciákra. Vezette az InSite Drama országos színházi nevelési kutatását, aminek eredményeit a Színházi nevelési programok kézikönyve foglalja össze. Koordinálta a több, mint 60 színházi szervezet részvételével zajló egyeztetést a színházi nevelés terminológiai, stratégiai és minősítési kérdéseiről, mely folyamat eredménye a Színházi nevelési és színházpedagógiai kézikönyv, amelynek szerkesztője. Dolgozott már drámatanárként, kutatásvezetőként, trénerként és tanácsadóként nemzeti és nemzetközi projektekben egyaránt.

A két alapítónak együttesen több, mint harminc évnyi tapasztalata van a drámapedagógia széles körű alkalmazásában, ifjúsági munkában, kutatásban, forrásteremtésben és projekt-menedzsmentben. Együttesen több mint harminc nemzetközi projekt vezetői voltak már, és közel negyven országban rendelkeznek élő szakmai kapcsolattal a drámapedagógia területéről. Mindketten jelentős publikációs listával rendelkeznek, és gyakran adnak elő hazai és nemzetközi konferenciákon, fórumokon.

A két alapító mellett jelentős szakmai szerepe van Chris Cooper angol rendező-drámaíró-drámatanárnak, és Ceri Townsend angol díszlet- és jelmeztervezőnek. Mindketten nemzetközi szinten keresett szakemberek, és folyamatos szakmai jelenlétükkel járulnak hozzá programjaink magas minőségéhez. Az InSite Drama projektrendszerben működik, vagyis minden projektben más hazai és nemzetközi szakemberekkel dolgozunk együtt, annak fényében, amit az adott feladat szakmaisága megkövetel.

 

 

„külföldről támogatott szervezet” – állásfoglalás ide kattintva.